2012. április 26., csütörtök

Egy kis házi-munka

A konyhánkba varrtam még tavaly (vagy régebben?) egy függönyt az ablakok alsó felére.
Szeretem, mert így szabadon bámészkodhatok ki az utcára, leshetem, mikor ér haza a párom, stb... ugyanakkor befelé nem látnak az utcán közlekedők.
Csupa maradék anyagbók varrtam, amit egy kolléganőm kapott egy méteráru boltban: végekről kimaradt kis darabok. Neki nem volt rá szüksége, így továbbadta nekem. És milyen jól tette :)
Szóval alulra ez került:
Két rétegből áll: alul egy egyszínű, sötétkék függöny, felül egy fehér, hímzett mintás. Egyszerűen a kéket hosszabbra hagytam, felül kb. 10 cm-t ráhajtottam a fehérre, majd a sínnek helyet hagyva, két, egymástól 1,5-2 cm-re elhelyezett vízszintes vonal mentén összevarrtam.



A tetejét leszabtam, de nem volt időm megvarrni. Akkor még tudtam azt is, mit akarok. Aztán múlt az idő, megvarrni nem jutottam oda.Ott csúnyálkodott felül üresen a karnis. Aztán nemrég elhatároztam, hogy mostmár véget vetek ennek. Meg is találtam a leszabott csíkot, gyorsan körbeszegtem, felraktam. Hosszú lett. Nyilván okkal hagytam ekkorára, de hogy mit akarhattam... Mindegy már, ki kellett valamit találni.
Ez lett a végeredmény:
A sötétkék anyagból 16 cm-es, a fehérből 12 cm-es köröket szabtam ki, jojókat csináltam belőlük, egyet-egyet összevarrtam, közepükre kis kék virágdísz (flitterhez hasonló), meg egy-egy kék gyöngy került, a hátoldalra pedig biztosítótű.
A végén pedig a létra tetején bűvészkedve igyekeztem aránylag egyenletesen feltűzni.
Ez lett belőle.

A férjem szerint olyan lett, mint az amerikai választásokon valami díszítés.

Háááááát...... nemtom.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése